„Ha visszamegyek, meghalok”: a kolumbiai város próbál 10 000 migránst befogadni

A 20 000 lakosú Kolumbiai város Necoclí kemény helyzettel néz szembe, miután a Covid-szabályok feloldódtak a nyugtalanság, a szegénység és az erőszak pedig nő a régióban

Necoclí, a 20 000 lakosú város, amely jobban ismert strandjairól és tengeri koktéljairól, mintegy 10 000 újonnan érkezett ember befogadásával küzd, a krónikus vízhiány közepette. Az utazási társaságok több hajót is beállítottak szállításukra, de nem elég a kereslet kielégitésére és minden nap több migráns érkezik.

A helyi tisztségviselők „nyilvános mennyből csapást” hirdettek, figyelmeztetve, hogy nem tudnak megbirkózni az emberek több ezres beözönlésével, a migráció hirtelen megugrása és az embercsempész üzletág gyors kifejlődése miatt.

„Ez egy visszatérő és történelmi jelenség; Kolumbia nem az oka vagy a célpontja ennek a migrációnak” – mondta Juan Francisco Espinosa, a kolumbiai migrációs ügynökség vezetője a héten újságíróknak. „Idén teljesen riasztó számokat látunk.”

A Kolumbiai Necoclí a Darien átkelőnél régóta a migránsok átmeneti állomása volt, de a számok ma már jóval magasabbak a szokásosnál. A származási országokban – például Haitiban, Venezuelában és Kubában – tapasztalható romló körülmények és az utazási korlátozások lazulása miatt sodorta mélyebben a káoszba. Az idén Necoclín és a környező régión áthaladó 25 000 migráns körülbelül 75%-a Haitiból származik, amelyet az államfő múlt havi meggyilkolása álltal létrehozott káosz is okozott.

Az egyik migráns, a tengerparton rekedt, 20 éves Roberde Deneus volt, aki két éve hagyta el otthonát Port-au-Prince-ben, Haiti lepusztult és szerteágazó fővárosában. A burjánzó munkanélküliség és a spirális bandaháborúk miatt Brazíliába költözött, ahol egy időre talált munkát. Amikor ez elfogyott, úgy döntött, észak felé veszi az irányt, az Egyesült Államok felé.

„Nem érdekel, mennyi ideig tart, oda megyek” – mondta nemrégiben szélesen vigyorogva, miközben sört kortyolgatott a tengerparton. – -Találkozunk Miamiban.

Miután Brazíliából Bolívián, Perun és Ecuadoron keresztül Kolumbiába utazott, Deneus arra várt, hogy átkeljen az Urabá-öbölön, és megkezdje a fáradságos, ötnapos utazást a Darién Gap néven ismert dzsungel részen, amely elválasztja Kolumbiát és Panamát .

Ez az átkelőhely a világ egyik legveszélyesebb útvonala az amerikai kontinensen, egy törvénytelen dzsungelben, amelyet banditák, betegségek és vadon élő állatok veszélyeztetnek. Azon túl van Közép-Amerika és Mexikó, ahol a rendőrök és a bűnözők rendszeresen megtámadják a migránsokat nemi erőszak, rablást és gyilkosságot elkövetve.

Deneust azonban egyelőre leginkább az foglalkoztatta, hogy hajóra szálljon.

– A négy nap múlva induló hajóra van jegyem – mondta. – Addig is várok.

Necoclíban egy egész gazdaság nőtt ki a migránsok körül. Az utcai árusok kempingfelszerelést és edényeket árulnak a migránsoknak. A hajójegyeket hirdető tábla haiti kreol nyelven van írva, az ár pedig dollárban.

Sok honfitársával ellentétben a 37 éves Walker Adonis angolul és spanyolul is beszél, mivel több éve legálisan élt az Egyesült Államokban. Miközben egy hajóra várva várta a sorát, migránstársainak segített eligazodni a nyelvi akadályokon – mondta. „A haitiak szorgalmasak, de az országuk káosz.”

Joval Jovenel Moïse elnök pimasz meggyilkolása előtt – amit állítólag kolumbiai zsoldosok követtek el – a nyugati félteke legszegényebb nemzetét erőszak és szegénység sújtotta országát hozta létre. Emberek ezreit kényszerítette ki otthonukból a bandaháború. Az ENSZ becslései szerint a lakosság közel fele azonnali élelmiszersegélyre szorult.

– Haitin vagy van, vagy nincs – mondta Adonis. Nincs olyan hogy közte.

Pénteken Panama és Kolumbia miniszterei ígéretet tettek, hogy együttműködnek a válság megoldásán, koordinálják a közlekedés javítását és a bűnözők elleni védelmet a Darién-résben, bár a terv részletei még homályosak voltak.

Marta Lucía Ramírez, Kolumbia alelnöke és külügyminisztere szerint ezekben a latin amerikai országokban csak egy nagyobb-erősebb gazdasági fejlődés és a demokrácia lessz képes megállítani az elvándorlást, ha az embereknek lehetőségük nyílik egy jobb, biztonságosabb életre, a foglalkoztatásra és a fejlődésre.

Bár a jelenleg Necoclíban tartózkodó migránsok többsége haitiból érkezett, jelentős csoport érkezik Venezuelából, amely az utóbbi évtized nagy részében politikai és gazdasági válságba keveredett.

Néhány héttel ezelőtt a főként venezuelai utazók egy csoportja sátrakból és függőágyakból álló ideiglenes tábort állított fel a tengerparton, néhány lépéssel a dokk mögött, ahol családok, köztük kisgyerekek és idős nők élnek, miközben jegyre spórolnak.

„Venezuelában semmink sincs” – mondta Johana Guadalupe (20), aki három hónapos terhes, és úgy döntött, hogy az Egyesült Államok felé veszi az irányt, miután egy évig koldultak férjével az ecuadori Quito utcáin. „Szeretnénk jobb életet adni gyermekünknek, mint amit otthon tudnánk”.

Az 50 éves Zaida Salón egy hete tarózkodik a táborban családjával és nincs pénze a továbbutazásra. A testvérei segítenek, kempingfelszerelést adnak el más migránsoknak, akik dollárban fizetnek. A család a helyi gyülekezetre támaszkodik az ételosztásért.

„Ha visszamegyek Venezuelába, meghalok” – mondta Salón, aki tavalyi dezertálásáig a nemzetőrség tagja volt. „Az egyetlen lehetőség az, hogy továbblépünk.”

Eközben az általában álmos körúton migránsok tömege sorakozott fel egy dokk előtt, és lökdösődtek, hogy felszálljanak az aznapi utolsó hajóra. Deneus segített néhány barátjának a táskájukkal, amelyeket szemeteszsákokba csomagoltak, hogy védjék és szárazon tartsák őket a hullámos felcsapodó vízen.
„Jó utat!” – kiáltott fel harmonikazene fölött egy közeli bárból. – Hamarosan találkozunk.